Mint ahogyan azt sejteni lehetett a történetet követőknek, Csacsi barátunk nem ment a kitalált Star Wars park nem valódi helyszínére egy soha nem létezett nyaralásra. Ehelyett Torinóba vettük az utunkat az SK történetében másodjára.

Ez így kimondva viszonylag egyszerűnek hangzik, de azért nem ilyen könnyű a dolog. A száraz technikai részleteket egy másik írásban még taglalom, de pár szót ejtenék az előzményekről.

Sajnos – szerencsére a Juve mostanság nem az Európa Liga indulásért küzdő középcsapat, hanem a világ – azt hiszem most már bátran kimondható – egyik legdinamikusabban fejlődő futball brandje. Így a jegyhez jutás kifejezetten aggályosnak tűnt. Azt tudtuk előre, hogy rangadóra csak abban az esetben mehetünk, ha az hétköznapra esik, hiszen akkor kisebb az érdeklődés. Viszont jó lenne esetleg olyan meccset megcsípni ahol már belátható közelségbe kerül a scudetto. Hátha…

Így esett a választásunk a májusi Juventus – Bologna meccsre

1. nap

Kettőkor elindulni, na még mit nem, háromkor elindulni, na még mit nem, négykor ma elindulni, na még mit nem, de ötkor már el kellett indulnunk a reptér felé a 7 órakor felszálló gépmadárhoz. Semmi extra, mentünk mint kés a vajba. Szerencsére Risi csak Torinóban vallotta be, hogy akkurátusan, mérnök emberhez méltóan, kisebb csomagokba rendezte a gyomorégés ellen használt szódabikarbóna fehér színű porocskáit és ezek a kézipoggyászában várakoztak. lelki szemeim előtt felrémlett, ahogy szétrúgják a lábainkat, és csattan a gumikesztyű…

Kisebb problémák az autóbérléssel és másfél óra várakozás. Közben Csacsit és Sanyit igazoltatják a rend éber őrei. Risinek a táskájában még mindig a fehér por. Ugye emlékszünk? A rövid fennakadás után Milánó a San Siro felé vesszük utunkat, mivel a többség még nem látta a Sötét Tornyokat. Nem meccsnapon egyetlen stadion sem szép. Elhagyatottan álldogál egy nagy pusztaság közepén rettentő mennyiségű beton. Ilyen a San Siro is, bár érezhetően kicsit le van lakva, ráférne egy újabb ráncfelvarrás, bár az átépítésekben lehet ez a stadion a rekorder. Bemerészkedtünk Mordor legsötétebb bugyraiba is, görcsösen szorítva kabátunk alá rejtett Juve sáljaink szélét, hogy fényességükkel utat mutassanak a félhomályból.

 

Na de hagyjuk Milánót nem ezért jöttünk ilyen messzire. Mivel még így is rengeteg időnk volt a szállodai bejelentkezésig újabb tervezett programként elzarándokultunk a Torinó szurkolók szent helyére a Superga-hoz. Tudom ez az én vesszőparipám, és ráerőltetem a társaságra, de úgy érzem a történelem is hozzátartozik egy labdarúgást szerető ember utazásához.

Tényleg csak pár szóban a Grande Torinóról. A Grande (Nagy) Torinó a modern labdarúgás egyik megteremtője. Mindenképpen az olasz labdarúgás kiemelkedő klubja a maga korában. Rengeteg olyan rekorddal, amit csak egy másik történelmi csapat, a mostani Juventus tudott elérni és megdönteni. Elég, ha csak a zsinórban megnyert 5 bajnoki címet említjük. Mind szemléletben, mind játékstílusban forradalmi újítások köthetők az egykori játékosokhoz, edzőkhöz. Inspirálóan hatottak a későbbi brazil és hollnad válogatott játékára. Ne felejtsük, hogy magyar vonatkozásai is vannak a csapatnak, a legendás edző Egri-Erbstein Ernő, és akkor még Magyarországon született, de történelmi okok miatt már a Csehszlovákiában válogatott középpályás Schubert Gyula. Sajnos ezeket az embereket nagyon kevesen ismerik, ahogy kevesen ismerik a 20-as, 30-as évek magyar futball géniuszait (ez is meg fog érni egy posztot), mivel hazánkban az Aranycsapatnál megakadt a lemez. A 38-as világbajnoki csapatra senki nem emlékszik, ahogyan feledésbe merült a Juve első profi edzője Károly Jenő, vagy első nemzetközi klasszisuk Hirzer Ferenc.

No de vissza a Grande Torinohoz. A tragédia 1949 május 4.-én következett be, miután a játékosokat és a stábot szállító repülő a rossz időjárási viszonyok miatt a Superga-hegyen álló bazilika külső falának ütközött. A csapat tragédiáját Olaszország, és a futball világa mély megrendüléssel fogadta, a superga-hegyi katasztrófa pedig olyan csapás volt a torinói klub számára, amelyet sohasem tudott kiheverni. A katasztrófa helyszíne azóta a Toro drukkerek zarándokhelyévé vált.

Mivel már erősen délutánba hajlott az idő megkerestük szállodánkat, leccuccoltunk, kerestünk egy kis pizzériát, isteni házi pizzát fogyasztottunk, Morettit ittunk, élveztük az olasz életet.

Bár kicsit fáradtak voltunk elsétáltunk a Piper Pub-ba. Azt tudtuk a leírások alapján, hogy egy elég jó hely, de nem gondoltuk volna még megérkezéskor sem, hogy a mennyek kapuját léptük át. Nehéz szavakkal leírni a bent látottakat. Több mint 500 féle üveges sör, szó szerint végtelen mennyiségben a világ minden tájáról. Csak a sörlapot átfutni 10-15 perc. Nehéz is szóval kifejezni. Talán az egyetlen jó szó rá az ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Mivel nem találtunk a zsiráfba (3L) Kőbányi világost, így beértük La Chouffe belga sörrel is.

Visszaérkezésünk után Csacsival még kiszellőztettük a fejünket a szálloda teraszán 1-1 Moretti társaságában, ez a röpke pár perc (1 óra) elég volt ahhoz, hogy Risi és Árpi kizárjanak a szobából és bealudjanak. Ilyen egy álmos társaságot… Jó tudom, volt csengő, de ezt csak később vettük észre, én meg nem nyomogatok, húzogatok csak úgy mindenféle gombokat és madzagokat, mint Risi, aki a fürdőben lévő ventilátort akarta bekapcsolni és bőszen cibálta a veszélyjelző zsinórját mielőtt elolvasta volna a feliratot. Még jó, hogy nem rúgta rá 2 brünhilda az ajtót és teperte az ágyra, hogy újraélesszék. Szóval így kénytelen voltam Sanyival és Csacsival megosztani egy franciaágyat miközben a másik szobában eluralkodott a fejedelmi kényelem.

2. nap

A sűrű nap után kicsit meggyötörve ültünk le reggelizni, de szerencsére az ételek és az olasz kávék visszahoztak minket az életbe. Szombatra nem terveztünk sok mindent, fejben már az esti meccsre készültünk.

Reggeli után elautóztunk Vinovóba az edzőközpontba, hátha láthatjuk a csapatot, vagy csak pár játékost. Sajnos nem volt ott senki, és a belülről megnézni sem lehetett, bár Csacsi megpróbált magabiztosan bejutni a Juventus kártyával. A biztonságiak először nagyon meglepődtek ezen a hetedhét országra szóló arcátlanságon, majd udvariasan felkértek minket a távozásra.

Ebéd, könnyű séta és kávé után a szálloda teraszán sörözgettünk egy kicsit ráhangolódás képpen. Azután elindultunk gyalog a 4 kilóméteres kis sétának. Magával ragadó élmény talpig Juvés cuccainkba öltözve sétálgatni Torinó utcáin. Még ezt leírva is jóleső libabőr fut át az emberen visszagondolva az ottani érzésekre. Megannyi autós dudálva integet és kiabálja feléd, hogy „Forza Juve!”. Egyesek vadul rázzák a sáljaikat és érezhető mennyire lázban ég mindenki közeledve a szezon végéhez.

A stadion közelébe érve már érzed, hogy otthon vagy. Mint az állatkertben a szavanna kifutón (innen csókoltatjuk Zucchero nevű zebránkat) megannyi csíkos sétálgat. Egy tökig Dybalanak öltözött kisgyerek végigméri Árpit, majd a mez hátára esik a pillantása és megvetéssel és csodálkozással vegyesen kérdezi: Khedira??? Na, amit magyarul kap, azt nem teszi ki az ablakba. Igen, Khedira. Ha jól számoltuk a stadionban 2 Khedira mezest láttunk. Árpit a lelátón és a tuniszi herceget a pályán. Lázadónak születni kell! Rock ’n’ Roll és Born to be wild! A JCH-s srácoktól megkapjuk a jegyeket, (tudjátok, bővebbet egy másik posztban) sajnos nem egymás mellé szól, sőt nem is egy szektorba, így egy kicsit fura lesz, de megoldjuk. A harci izgalom már mindent felülír. Mindegy csak menjünk! Lépjünk be! Legyünk ott! Egy srácot a szárnyunk alá veszünk, hiszen mi már ismerjük a járást. Elbúcsúzunk az előtérben egymástól, meccs után a szektor kapuban találkozunk. Furcsa egyedül belépni a szentélybe. Nagyon más, mint első alkalommal. Jó értelemben vett „újra itt vagyok” érzés.

Szerettem volna videókat feltenni a hangulatról, de nekem ezzel nincs sok szerencsém. Első alkalommal a Juve himnusz felvétele közben az első pár másodperc után megfordítottam a telót, hogy magunkat is felvegyem, persze ezzel a lendülettel ki is kapcsoltam a felvételt. Megvan 12 másodperc. Most mindent óriási gonddal és figyelemmel készítettem, erre visszanézéskor hallom, hogy nagyon okos telefonom levágta a zajokat a felvételről, mert az szerinte így jó. Zajnak minősítette a közönség moraját, éneklését, kiabálását, a zenei aláfestést. Olyan mintha egy egyedül lennék a stadionban bezárva egy bödönbe. Esküszöm nem így volt. Tehát van miért visszamenni harmadszor is.

Az első félidő meglehetősen laposra sikeredett, kaptunk is egy gólt pont annál a kapunál ahol ültem. Nem nagyon tudtam eldönteni, hogy Buffon vagy Rugani bénázta el a dolgot, visszanézve is 50-50%. Nagyon álmosak és kedvetlenek voltak a fiúk. 10 perccel a meccs kezdete után már olaszul szidtam én is a srácokat. Madonna! Kicsit elkeseredetten ballagtunk a büfék irányába kibeszélni a történteket. Illetve inkább a nem történteket

Az előttem lévő eltűnt a félidő közepén, így szünetben Risi oda tudott ülni a helyére. Na de micsoda második félidő volt az. Costa beálltával szárnyakat kaptunk egyenlítettünk, majd megszereztük a vezetést Khedira(!) góljával, a harmadik már a kegyelemdöfés volt. Őrjöngés, eufória, kiabálás szurkolás, örömködés. Az utolsó 10 percet már egymás mellett ülve dumáltuk végig. A fejedelmi kulináris öröm már megvolt egy Michelin csillagos étteremben, a kávét még elszürcsölgettük.

Pár szó a szurkolásról. Sajnos félek, hogy az úri közönség miatt a hangulat egyszer végleg eltűnik a stadionokból. Mint az új autóknál, a motorhangot már a hangszórók nyomják az utasok fülébe. Ha az ultráknak éppen nincs kedvük szurkolni, megsértődtek, vagy csak mert telihold van, akkor a meccs egy színházi előadásra hajaz. Diszkrét taps egy jó megoldásnál, de ennyi és nem több. Félreértés ne essék mi is az úri közönség közé tartozunk. Nem tudjuk a dalokat, egyszerű könnyen tanulható rigmusok pedig nincsenek. Ez mindig egy kicsit rombolja az élményt.

Mindegy. Győztünk. A tömeg villámgyorsan feloszlik, ahogy ilyenkor lenni szokott. Mi is a szálls felé vesszük az irányt. Csodás este volt

3. nap

Kicsit több időt tudtunk tölteni a reggelivel, mivel nem rohantunk sehova és nem zúgó fejjel ébredtünk. Imádok Risivel étkezni, mert egy ember, akiről süt, hogy imádja az ételt. Egyfajta szerelem, minden falatnál beteljesülő vágy és szenvedély. Fordulunk is vagy háromszor. És van csirkeszárny!

A mai napi program múzeum, stadiontúra, városnézés. A nyitás előtt fél órával érkezünk, még csak 300 ember áll a sorban. Egy óra múlva közlik, hogy már csak a délutáni turnusokra lesz hely, cserébe kapunk Juvés kulcstartót. Felváltva szállingózunk a shopba egy kis ajándékot venni az otthoniaknak. Meg csak azért mert unatkozunk. Kivártuk, bejutottunk.

A múzeum kicsit lehetne nagyobb, de nem panaszkodom. Mindig van valami újdonság. Nekem az volt a legendás pad, amin a Juventus alapítása megtörtént 1897-ben, az interaktív bemutatók Lippivel és Trapattonival, nagyon nincs mit írni róla, látni kell.

Pár képet azért beszúrok

...ülnek!

A stadion túra fenséges. Minden szegletből, minden zörejből, minden helyről árad a Juventus szavakkal nehezen elmondható szellemisége. Az érzés minden apró pici jelentéktelen dologból árad. Mivel az idegenvezetés olaszul történik, nem nagyon figyelünk oda, inkább csodáljuk a köröttünk lévő tömény Juve feelinget. Látszik, hogy minden ki van találva az utolsó folyosóig. Képek, élethelyzetek, történelem. Profizmus az utolsó csavarig. Tényleg olyan helyeken járunk, ahova nem mindenki juthat el: öltöző, pálya, VIP szektor. Jó, azon a napon csak 5000-en. Na de akkor is. Mi ez a milliókhoz képest?

Csacsi zseniális érzékkel addig cseszeget minket, míg a szóba elegyedünk a csoportot kísérő biztonsági emberrel. Az utazás egyik legjobb döntése volt. Elsőre elég szűkszavúan válaszolgatott, de miután látta, hogy tényleg érdekel minket amit mond egyre közlékenyebb lett. Megtudtuk, hogy a kedvence Alex Sandro. A legnyitottabb, legközvetlenebb játékos, aki akár órákig állja, hogy a sajtó vagy a rajongók ostromolják. Sajnos kicsit depressziós mióta a cimbije (Alves) elhagyta a csapatot, és ez meg is látszik a teljesítményén. Brazil az istenadta. Emberünk biztosra vette, hogy nyáron távozik. Mr. No Good is Mr. No Good. Mario igazi hangulatember. Volt olyan meccs, ahol sérülés miatt nem játszott és meccs után közvetlenül ő szólt, hogy viszlát, megy haza. Hiába mondták a biztonságiak, hogy kinn még nem fejeződött be a kiürítés. Leszarta, ő menni akar. 5 biztonsági juttatta el a kocsiáig és ki a stadionból. Ki az, aki a leginkább érezteti, hogy ő egy világsztár? Higuain. Őt tessék mindig úgy kezelni. Khedira mindig nagyon udvarias. Persze, rendben, minden OK. Sok nyelven beszél, mindenkivel megérteti magát.

Sajnos későn kezdtük a kérdezősködést, Ti ne legyetek bátortalanok, ha mentek, kérdezzetek bátran. Nagyon sok érdekes sztorit tudnak a biztonságiak. Rengeteg dolog van, amit nem tudunk, és itthonról, több mint ezer kilométerről rosszul ítélünk meg. Látva időnként egyik-másik kommentet szöges ellentétben a valósággal.

Ide tartozik a Dybala ügy is. Még én is hajlottam egy időben arra, hogy a kis argentin nem biztos, hogy kell ebbe a csapatba, ha jó áron el tudjuk passzolni, had menjen. Óriási hiba lenne! A stadionon kívül és belül szinte minden a kis Paoloról szól. A gyerekek megvesznek érte. És ha a gyerekek megvesznek érte, akkor a szülők megvesznek mindent. Ne legyünk álszentek, kölyök képű fehér srác, és a nagyvilágban a fehér népség a legjobban fitetőképes kereslet. A lurkóban olyan marketing potenciál van, ami hihetetlen. A brand egyik legfontosabb reklámarca a médiában, majdnem mindegy mit tesz a pályán. Ha sikerül jól felépíteni biztosan a Juve egyik ikonikus alakjává válhat.

Torinói kiruccanásunk hivatalos programjait egy kis városnézéssel zártuk. Sajnos az első alkalommal nem volt lehetőség városnézésre, és szállásunk is a külvárosban volt. Így olyan volt, mintha az újpesti betonrengeteg közepén azt mondanánk Budapest nem is olyan szép. Most tettünk egy kis barangolást olyan 10 kilométert tettünk a lábunkba. Fantasztikus házi pastat ettünk, megnéztük nagy kedvencemet a Mole-t, sétáltunk a Pó partján, ami sosem arra folyik, amerre várná az ember, megkóstoltuk Torinó helyi italát a bicerint, ami 1 rész kávé, 1 rész csokoládé, 1 rész krém (nem tejszín!), esténket egy sörfőzde toszkán stílusú teraszán töltöttük, majd keretbe foglaltuk a kis pizzéria ételeivel.

4. nap

Kicsekkolás. Vásárlás, mert sajt nélkül nem szabad hazajönni Olaszországból. Majdnem lekéstük a repülőt az olasz körforgalmak miatt, de végül minden jól sikerült. Szerencsére Risi hazafelé már nem hozott szódabikarbónát.